Az első légkondicionálás alighanem az ősemberhez fűződik, amikor az beköltözött egy hűvös, sötét barlangba, menekülve a nyári meleg elől, és megvédve magát a téli hidegtől.

     Az emberiség folyamatosan kereste és keresi a mai napig is a lehetőségeket a nyári melegtől való védekezésre, kezdve a római fürdőktől, a hideg középkori kastélyokon át egészen a mai napig, amikor már számtalan klimatizálási módszer vált elérhetővé.

     A légkondicionálást – vagy másképpen "előállított levegőt", ahogyan először nevezték – eredetileg egyszerűen csak a páratartalom kontrollálására alkalmazták a textilüzemekben.

     Az 1800-as évek végén mechanikai hűtőberendezéseket használtak a húsok és romlandó ételek tartósítására. Néhány nagyvárosban a hideg levegőt csövek szállították a környező épületekbe, ahol így nem csak élelmiszereket, hanem különleges dokumentumokat is megóvhattak a meleg káros hatásaitól.

     A légkondicionálás egy első, személyes kényelmi szempontokat ellátó használata 1902-ben történt, amikor egy new york-i vállalat új épülete el lett látva egy központi hűtő-fűtő rendszerrel. Alfred Wolff, New Yersey-bol való mérnök volt a tervező, aki a gyors hírnévre szert tevő technikát textilüzemeknek és kereskedelmi épületeknek is átadta.

     1906-ban, Stuart Cramer használta először a légkondicionálás fogalmát; lehetőségeket fedezett fel a levegő nedvességtartalmának növelésére textilüzemében. Kombinálta a nedvességet a ventilációval, így "kondicionálta" a levegőt.

     Egy korábbi úttörő, aki többet tett az "előállított levegő promotálásánál Willis Carrier volt, egy mechanikai mérnök, aki New Yorkban, egy buffalo-i vállalatnál dolgozott. Olyan megoldást talált, ami nem csak a levego páratartalmát, hanem a hőmérsékletet is szabályozza. 1902-ben készítette el "permetezo"-típusú készülékét, melyet több más is követett. Sok szakember ot nevezi a "légkondicionálás atyjának".

     Az "előállított levegő" iparának elsődleges fókuszai tehát a gyárak voltak, ezt az irodaépületek és iskolák követték. A légkondicionálás ezek után a filmszínházakat hódította meg. 1911 és 1930 között egyre több filmszínház lett klimatizált, biztosítva a moziba járók élvezetes, zárt téri szórakozását.

     A légkondicionálás iránti érdeklődés a II. világháború idején csökkent, mivel egyrészt hiányosak voltak a források, másrészt a háborús időszakban a gyárak és vállalatok a háborúra koncentráltak. A gyártók azonban felfedezték, hogy nőtt az igény a személyes kényelmi szempontokat kielégítő klímaberendezések iránt, méghozzá olyan mértékben, aminek fedezésére nem állt megfelelő mennyiségű készülék rendelkezésre. Tömegesen kezdték gyártani és árusítani a légkondicionálókat, melyek reklámszlogenjei közé tartozott a jobb egészség, a pihentetőbb alvás és a tisztább ház is.

     Az építészek kihasználva a légkondicionálás nyújtotta lehetőségeket, több üvegfelülettel és zárt térrel rendelkező házat terveztek, a keresztventilációs technikára alapozva. A felhőkarcolók megjelenésével a tervezők eredményes és praktikusan alkalmazhatták a klimatizálás előnyeit.

     Napjaink új, magas minőségigényű klímarendszerei a kereskedelmi épületek mellett lakóházakat is kiszolgálnak, környezetszennyező hatások nélkül, energiatakarékosan. A klimatizálás hihetetlen hatással van életünkre: segíti munkánkat, általa kontrollált környezetben pihenhetünk, és utazásainkat is kellemesebbé teszi.